Teljes a honvédség helikopterflottája, megjött a hiányzó két H225M
16/16. A többfunkciós gépek a honvédség számára összeállított fegyvercsomaggal jöttek, de katasztrófavédelmi területen is bizonyítottak már.
16/16. A többfunkciós gépek a honvédség számára összeállított fegyvercsomaggal jöttek, de katasztrófavédelmi területen is bizonyítottak már.
A honvédségi belső vizsgálat lezárult, az ügyészségi nyomozás még folyik, de továbbra sincs gyanúsítottja az újdörögdi balesetnek, amelyben egy kormánytisztviselő éles gránáttal gyakorolt, és a robbanásban elvesztette mindkét kezét.
Egy héten belül két, egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatot tett a honvédelmi tárca arról, hogy kerültek-e Szerbiába magyar harcjárművek. Mi történhetett valójában a BTR-ekkel és hogy áll a szerb–magyar védelmi partnerség?
A csádi elnök egyelőre blokkolja az Orbán-kormány tervét, miszerint 200 magyar katona menne Csádba. Ez azért furcsa, mert másfél éve még ő kérte ezt. A magyar miniszteri biztos jelezte, hogy szó sem lehet a tárgyalások felfüggesztéséről.
A Szabad Európa szerint egy honvédtiszt zaklathatott szexuálisan fiatalkorúakat még tavaly nyáron egy katonai táborban, és az ügyben érintett a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat is. A „vizsgálat” kimerült egy kávézói beszélgetésben, de aztán nemrég a vezérkari főnök mégis feljelentést tett. A honvédelmi tárca szerint a hír „fake news”.
A harckocsik érkezését Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be.
Meglehetősen szabad kezet kapna rendkívüli helyzetekben a miniszter például a honvédelmi munkakötelezettséggel, a közmédia célzott használatával és a nemzetgazdaság hadigazdasággá történő átállításával kapcsolatos feladatoknál.
Közel háromezren vettek részt a Hajmáskér közelében tartott hadgyakorlaton.
Hamarosan több ezer magyar, amerikai és spanyol katona részvételével kezdetét veszi a Saber Guardian 25. Vasúton szállítják a Lynxeket a Dunántúlra.
Több szerv is vizsgálódik, meg kell várni ennek a végét – mondta a parlamentben a gránátbalesetről Vargha Tamás, a honvédelmi tárca miniszterhelyettese, akit az MSZP-s Gurmai Zita kérdezett. Az ellenzéki politikus szerint 82 napja hallgatnak és hazudnak.
Megérkezett Kecskemétre az első három darab a nagyjából 70 milliárd forintba kerülő 12 Skyfox kiképző repülőgépek közül. A gyártó a cseh Aero Vodochody, amelybe már régen bevásárolta magát a NER: előbb Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aztán Hernádi Zsolthoz, majd Habony Árpád.
Balázsi Zoltán bűne az volt, hogy nyilvános posztban írta meg, megdöbbentőnek tartja a Tiszához csatlakozott volt vezérkari főnök elleni rágalomcunamit.
A kormányfő korábbi nem hivatalos tanácsadója csöndben beszállt abba a katonai repülőgépeket gyártó cseh cégbe, amelytől a honvédség is rendelt már. Habony Árpád tulajdonrésze egykor Szalay-Bobrovniczky Kristófé volt.
Úgy tudni, az ügynek nincs politikai vetülete.
Az ügyészek iratokat kerestek és foglaltak le.
A korábbi vezérkari főnök reagált arra, hogy a kormány ukránpártisággal vádolja.
Még jobban rávilágít a kormányzati propaganda ellentmondásosságára, ha felidézzük, milyen politikai és kommunikációs térben beszélt a kiszivárogott hangfelvétel szerint a honvédelmi miniszter arról, hogy „átállnak a háború felé vezető út nulladik fázisára.”
Az orosz-ukrán háborúról, a béke lehetőségeiről, a nem létező hazai stratégiai kultúráról, a magyar sereg szerepéről és egy máig hiányzó nehézdandárról is beszélgettünk Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredessel, a Magyar Honvédség egykori parancsnokával.
A katonai beszerzések is megsínylik a gazdasági nehézségeket Magyarországon: 2022 óta tizedakkora arányban adott le megrendelést a kormány, mint az előző ciklusban a nemzetközi fegyverkereskedelmi mutatók alapján. Lenne még mit venni, de a pénz a korábbi szerződések teljesítésére megy. Arra azért jut energia, hogy a védelmi iparban kulcsszerepbe emelt N7 Holdingnál privatizációs előkészületekbe kezdjenek.